HÁZI MASSZŐR

Kényeztesse magát otthonában....

Gyermekkorom óta érdekel az egészséges életmód, a szépségipar és az illatok varázslatos hatása, valamint az emberekkel való kommunikáció.

A masszázs világában ezt mind megtaláltam, hiszen az érintésnek és a megfelelő illóolajok használatának a mai felszínes világunkban egyre nagyobb ereje van.

A karrier, a család és a pörgős hétköznapok mellett, mindenkinek jár egy kis kikapcsolódás, pihenés, kényeztetés, mikor saját magára figyelhet és egy picit kiszakad a mókuskerékből és elfelejti a problémáit.
Munkám során egyre több vállalkozó kezdett el hozzám járni, ezért úgy döntöttem, hogy a pörgős, stresszes életmód által kialakult problémák specialistája leszek.

Masszázsom az évek alatt így főleg a stressz oldásra és a hátfájásra specializálódott, ami kimondottan a sikerorientált emberek életét nehezíti meg.

Az emberek 80-85 százaléka Magyarországon úgynevezett krónikus degeneratív betegségekben hal meg, többek között szív- és érrendszeri betegségben, daganatos megbetegedésben vagy a cukorbetegség szövődményeiben. Ezek egyértelmű összefüggést mutatnak a táplálkozással és az életmóddal.

Azonban nem törvényszerű, hogy így legyen. Ezek az állapotok nemhogy megelőzhetőek, de bizonyos stádiumban még vissza is fordíthatóak az alkalmazott táplálkozástudomány módszereivel. Ez egy olyan új tudományág, amellyel az állapotok jelentős része kordában tartható.

Több mint 20 éve foglalkozok a helyes táplálkozással és több száz terméket, táplálékkiegészítőt megismertem az évek alatt. Rengeteg termék van a piacon és a hangzatos marketing eladja még a “szar” termékeket is, így sokszor csalódunk és nem ismerjük ki magunkat ebben az útvesztőben.

Csak olyan terméket ajánlok Neked, amit Én is kipróbáltam és valóban működik, garantáltan azt tudja, amit a gyártó ígér róla.

Hiszek abban, hogy a megfelelő terápiákkal és termékek fogyasztásával megelőzhetőek a betegségek.
Hiszek a természet erejében.
Hiszek a magas minőségben, és hogy mindannyian a legjobbat érdemeljük.
Hiszek abban, hogy szeressük, amit csinálunk, és tegyük azt szenvedéllyel.
Hiszek abban hogy álmaink valóra válhatnak, aminek legjobb példája, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és amiben hiszek.
Hiszem azt is, hogy neked is számít mindez, és tudok neked adni valamit, ami jobbá teszi az életedet.

Mindig is azt éreztem, hogy ha valami jó és segít az embereknek, azt meg kell osszam, terjeszteni kell az igét, hogy minél több emberhez eljusson az információ és tudjanak maguknak segíteni ezzel.


Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztés.

Sok szeretettel várlak PÉCSEN és HARKÁNYBAN, ha a lazítás mellett a színvonalas társaság is fontos neked!
Ha úgy érzed szükséged van rám, hívj bátran!

Eckert Péter
06302770701


Nézz körül a többi weboldalon is, hátha találsz olyan információt, ami hasznodra lehet. :-)
CBD BOLT PÉCSEN - www.cbdpecs.hu


Rólam image

Masszázsok

Tartós stresszhatás alatt van, kimerült, fáj a nyaka, görcsös, merev a válla, esetleg alvászavarai vannak? Ha eddig nem tette, mielőbb próbálja ki a frissítő, lazító, regeneráló masszázsok valamelyikét! Nemcsak testi egészségének tesz jót vele, hanem lelkileg is feltöltődhet általa.

Tudj meg többet

8D NLS Állapotfelmérés

Biorezonanciás vizsgálat: 8D NLS állapotfelmérés Pécsen, 92%-os diagnosztikai pontosság! A biofizikai NLS vizsgálathoz hasonló, más módszert nem találunk, amely mind a biztonságosság, mind a kényelem szempontjából felvenné vele a versenyt.

Tudj meg többet

Táplálkozási tanácsadás

Táplálkozási tanácsadóként megtaláltam mindazt, ami igazán Én vagyok, szakmailag és emberileg egyaránt. Természetgyógyászként, egészségmentorként, táplálkozási szakértőként fontos számomra, hogy értéket adjak az embereknek, hiszen ezzel tudom jobbá tenni az életüket.

Tudj meg többet

Időpont foglalás és bejelentkezés telefonon lehetséges - 06706059029

Esszenciális olajok a gerincen

Esszenciális olajok a gerincen

2021.02.13.

Gondolkodtál már azon,hogy miért alkalmazzuk az olajokat a gerincre? 🔎🔬 Tudtad, hogy a szervezetünkben sok ideg kötődik a gerinchez valamivel? Amikor olajokat viszel a gerincre, nemcsak annak a jótékony olajnak a hatását kapod, hanem egyszerre több száz idegvégződést is serkentesz, ami támogathatja az egészségünket az egész testben.

Tudjon meg többet
MIÉRT FORDULNAK AZ EMBEREK A CBD-HEZ A CANDIDA MIATT?

MIÉRT FORDULNAK AZ EMBEREK A CBD-HEZ A CANDIDA MIATT?

2020.02.06.

Bizonyos kannabinoidok, mint például a CBD, természetes, hatékony gombaellenes gyógyszernek bizonyultak, amely hatékonyan segíthet a gombás és élesztőfertőzések kezelésében, és így a CBD a kandidoidis lehetséges alternatívája lehet.

Tudjon meg többet
6 ok, amiért érdemes magnéziumot is adni a masszázsokhoz

6 ok, amiért érdemes magnéziumot is adni a masszázsokhoz

2020.11.05.

Egy masszázs önmagában is testet-lelket frissítő élmény, és az egészségmegőrzés fontos része. A bőrön át felszívódó magnézium fokozza a masszázs pozitív hatásait: a méregtelenítést, relaxációt, izomregenerációt és a csomók oldását.

Tudjon meg többet
A multivitamin komplex összetételével segíti az egészséget!

A multivitamin komplex összetételével segíti az egészséget!

2020.11.05.

A komplex összetételű multivitamin készítmények hozzájárulnak a szervezet vitamin-, ásványianyag- és nyomelem szükségletének biztosításához, ezáltal a teljesítőképesség és a jó közérzet fenntartásához, az immunrendszer és az ízületek normális működéséhez.

Tudjon meg többet
CBD SPORTOLÓKNAK, AVAGY A TERMÉSZETES MEGOLDÁS FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ HELYETT

CBD SPORTOLÓKNAK, AVAGY A TERMÉSZETES MEGOLDÁS FÁJDALOMCSILLAPÍTÓ HELYETT

2020.11.05.

Az edzés előtt alkalmazott CBD csökkentheti a sérülések kialakulásának kockázatát, javítja a teljesítőképességet, illetve csökkentheti a vérnyomást, ami szintén kihat a teljesítményre. Cikkünkben bemutatunk egy olyan alternatív, természetes megoldást, amit mindenképpen érdemes kipróbálni.

Tudjon meg többet
Mire jó a BÉTA-GLÜKÁN?

Mire jó a BÉTA-GLÜKÁN?

2020.11.05.

A béta-glükán egy tudományosan alátámasztott biológiai védekezőrendszer modulátor (BDM), mely az immnrendszert mozgósítja és befolyásolja. Elsősorban az immunrendszer megerősítésére és stimulálására alkalmazzák.

Tudjon meg többet
Masszázs ajándékutalvány

Masszázs ajándékutalvány

2020.11.26.

Kedves Vendégeink! Az ünnepek közeledtével mindenkinek problémát okozhat a személyre szabott és különleges ajándékok kiválasztása. Ebben szeretnénk nektek segítségetekre lenni . Karácsony alkalmával ismét lehetőségetek nyílik ajándékutalványok vásárlására!

Tudjon meg többet
  • Pécs, Kodolányi János u. 23, Magyarország
  • BEAUTY GARDEN SZÉPSÉGSZALON ÍRJ BÁTRAN, HA KÉRDÉSED VAN...

Mobil masszázs Pécsen és Harkányban :-)


ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Tájékoztatjuk, hogy Ön, mint vásárló (fogyasztó) a weboldal használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013. évi V. törvény) 6:77- 6:81.§ alapján készített általános szerződési feltételeket. Kérjük, amennyiben aktív használója kíván lenni a Weboldalunk által kínált lehetőségeknek, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre. Az alábbi feltételekkel szabályozott szerződés a Ptk. szerint távollevők között létrejött szerződésnek minősül.


Üzemeltetői adatok:
Cégnév: Eckert Péter EV.


Székhely: 7632 Pécs Ág u. 5..


Adószám: 67493858-1-22


Elektronikus elérhetőség: ekipeti@gmail.com


Telefonos elérhetőség: +36 70 605 9029


Számlaszám: OTP 11773315-05246238


A szolgáltató a jelen általános szerződési feltételekben, a továbbiakban: üzemeltető.


Megvásárolható termékek, szolgáltatások: Étrend kiegészítők, kozmetikumok emberi és állati fogyasztásra. Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek.
Rendelési információk A megjelenített termékek e-mailen keresztül online, vagy telefonon rendelhetők meg, futár által történő házhoz szállítással vagy személyesen a megrendelő, vagy meghatalmazottja általi átvétellel. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt 27%-os ÁFA-t, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.
Weboldalunkon a Termékek menüpont alatt böngészhet a megvásárolható termékek között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termékek rövid leírását, árát, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül.


Szavatosság Termékeink a csomagoláson feltüntetett dátumig használhatók fel. Minőségi kifogással a Kapcsolat menüpont alatt található elérhetőségünkön élhet. Lejárat után a termékeket nem szabad használni.
Panaszok intézése Az üzemeltető a panaszról jegyzőkönyvet köteles felvenni, az üzemeltető adati között megjelölt helyen, és a panaszt a felvétel napjától számított öt évig, az arra adott válasszal együtt megőrizni. Az üzemeltető a hozzá érkezett panaszt a beérkezésétől számított 30 napon belül megvizsgálja és arra érdemi választ kell, hogy adjon. Amennyiben panaszra az üzemeltető elutasító választ ad, azt írásban meg kell indokolnia. Az üzemeltetővel kötött szerződéséből eredő jogviták elsősorban békés úton, megállapodással a felek között, vagy a fogyasztó lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatóság előtt intézhetők. Amennyiben ezek nem vezetnek eredményre, marad a felek számára a bírósági út.
Adatkezelés Az üzemeltető a weboldal a használata során a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki kívülálló harmadik személy számára, kivéve abban az esetben amennyiben az alvállalkozója számára. (Pl: futárszolgálat), a megrendelés kézbesítéséhez ez szükséges. A weboldal böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb.). Ezen adatokat az üzemeltető kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezni a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban. Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A megrendelés folyamán rögzített adatokat az üzemeltető a megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra. A webáruház böngészése, illetve a regisztráció folyamán biztosított hírlevél feliratkozás során megadott adatokat az üzemeltető bizalmasan kezeli, leiratkozás kérhető a megadott elérhetőségek valamelyikén. Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban. A megrendeléssel kezdődő eljárás során a 2011. évi CXII. törvény rendelkezései az irányadók, a szolgáltató adatvédelmi nyilatkozata a honlapon érhető el.
Egyéb rendelkezések A Weboldalon bemutatott termékek étrend kiegészítők, melyeket csak a weboldalon feltüntetett módon szabad adagolni és használni. Használat előtt konzultáljon orvosával, ha súlyos betegsége van, vagy vényköteles gyógyszereket használ. Termékeink nem a betegség diagnosztizálására, kezelésére, gyógyítására vagy megelőzésére szolgálnak. A webhely használatával Ön vállalja, hogy elfogadja a weboldalon található Adatvédelmi szabályzatot és az Általános Szerződési Feltételeket. A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Ptk (2013.évi V. törvény), fogyasztói szerződéseknél a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. kormányrendelet rendelkezései az irányadók.



Adatvédelmi nyilatkozat:


A weboldal üzemeltetőjének nyilatkozata a személyes adatok és információk kezeléséről és védelméről


A weboldal üzemeltetője kötelességének érzi, hogy tájékoztassa partnereit a rögzített adatok felhasználásáról. Nyilatkozatunk azokat az elveket és gyakorlati módszereket tartalmazza, amelyek alapján és segítségével a weboldal üzemeltetője tartalomszolgáltatása a felhasználóikról keletkező adatokat és információkat kezeli és védi.


Az adatvédelmi elvek kialakításakor különös tekintettel vettük figyelembe az 1992. évi LXIII. törvényt a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, az 1998. évi VI. törvényt az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, az adatvédelmi országgyűlési biztos által kiadott állásfoglalásokat, illetőleg az “ONLINE PRIVACY ALLIANCE” ajánlásait.


A szervereink által automatikusan naplózott információk


Szervereink automatikusan regisztrálják felhasználóink IP-címét, az általuk használt operációs rendszer és böngészőprogram típusát és néhány más információt. Ezeket az információkat kizárólag összesített és feldolgozott (aggregált) formában hasznosítjuk, szolgáltatásaink esetleges hibáinak kijavítása, minőségük javítása érdekében és statisztikai célokra. Az adatokat a felhasználók által megadott egyéb adatokkal semmilyen formában nem kapcsoljuk össze.


Rendelkezésünkre bocsátott személyes adatok


A rendelkezésünkre bocsátott személyes adatokat, információkat a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeljük, azokhoz illetéktelenek nem férhetnek hozzá.


Adattörlés


A rendelkezésünkre bocsátott személyes adatok törléséről az adatok tulajdonosának írásban (e-mail) kell rendelkeznie az oldal üzemeltetője felé.


Linkek


Szolgáltatásaink számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmaznak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adat- és információvédelmi gyakorlatáért a weboldal üzemeltetője nem vállal felelősséget.


Jogi nyilatkozat


Minden orvosi és egészségügyi információ, amely elérhető a weboldalon tájékoztató jellegű. A blogon található bejegyzések, képek, videók és egyéb tartalmak nem minősülnek orvosi tanácsadásnak. Amennyiben bármilyen egészségügyi problémád áll fenn, a megfelelő engedéllyel rendelkező orvossal kell konzultálnod. Soha ne hagyd figyelmen kívül, vagy halaszd el a szakmai orvosi tanácsadást. Bármely, a blogon olvasott kapcsolódó anyag nem helyettesíti azt. Ha úgy gondolod, hogy orvosi ellátásra van szükséged, sürgősen kérj orvosi segítséget.

A masszázs és a tiltólista - a kontraindikációk:
  • Akut gyulladás
  • Akut törés, zúzódás, ficam, izom- vagy szalagszakadás
  • Lázas állapot
  • Fertőző betegségek
  • Daganatos megbetegedések
  • Magas vérnyomás (kezeletlen)
  • Szívbetegek
  • Bőrbetegségek
  • Érszűkület
  • Visszér
  • Cukorbetegség (végstádiumban)
  • Menses első három napja
  • Terhesség I. és III. trimeszter
  • Szülés után
  • Műtét után lábadozás időszaka
  • Epilepszia
  • Tüdőbetegség (TBC)
  • Vérzékenység
  • Legyengült, leromlott egészségügyi állapot
  • Nem kooperatív állapot - alkoholos, drogos befolyásoltságban